Kawasaki – az új ER-6n modell bemutatása

Referenciáink
Kawasaki – az új ER-6n modell bemutatása

Közösségimédia-kampány

A Kawasaki nemzetközi kampányt indított új modellje, az ER-6n bemutatására. A kampány platformja egy microsite volt, amelyen a látogatók megtervezhették az ER-6n külsejét és versenyezhettek az elkészült tervekkel. A játékban résztvevő tervek közül országonként szavazással került ki a győztes, akinek jutalma az általa megálmodott Kawasaki ER-6n lett.

Az LWp Kommunikáció feladata a nemzetközi kampány magyarországi támogatása volt. A stratégiát erős közösségi kommunikációra építettük. Létrehoztuk a Kawasaki blogot, hogy az ezen megjelenő tartalmakat minél könnyebben, gyorsabban lehessen terjeszteni és megosztani a közösségi médiában. Itt publikáltuk a kampány híreit, a játékosok számára készített útmutatókat és a kampányvideókat (a játék tervezőfelületének működését, a bevont celebek, profi dizájnerek munkáit, valamint a már elkészült pályaműveket).

A témához lazán kapcsolódó, a célcsoportnak szóló blogokat és azok bloggereit is bevontuk, akik szintén terveztek motorokat, és népszerűsítették azokat. Többek között a japancsaj.blog.hu és a kocka.blog.hu, az egyik legnépszerűbb IT-tech blog csatlakozott a projekthez. A Bëlga is részt vett a kampányban: a tagok maguk is terveztek motorokat, és az általuk legjobbnak talált három tervre különdíjat ajánlottak fel.

A tizenegy országban futó kampány – mind a beküldött tervek, mind a leadott szavazatok szerint – Magyarországon volt a legsikeresebb, megelőzve többek között Franciaországot, Olaszországot és Németországot is. A projekt 2009-ben megnyerte a Kreatív PRizma díj blog kategóriáját.