Díj az információs társadalomért dolgozó újságíróknak
Az összes hír2011. június 20.
Az NJSZT, az IVSZ és Infotér közösen hirdeti meg az Az év informatikai újságírója díjat, amelyet a közelmúltban elhunyt kiváló újságíróról, Kovács Attiláról neveztek el.
A három szakmai szervezet a Kovács Attila-díjjal olyan újságírót kíván elismerni, aki 2010-ben és 2011-ben készült munkáival sokat tett az infokommunikáció népszerűsítéséért, átfogó képet adott az információs társadalom életminőséget javító adottságairól, felhívta a figyelmet az új lehetőségekkel járó, új típusú veszélyekre, illetve beszámolt a modern infokommunikáció mindennapi életre gyakorolt hatásairól. A díjra jelöltek között bármilyen nyomtatott, online és elektronikus (TV, rádió) média képviselői, így bloggerek is szerepelhetnek.
A kiírók 2011. szeptember 30-ig várják a jelöléseket a díjra az NJSZT honlapján. A szakmai szervezetek mellett várják az olvasók, az újságíró kollégák, köztük a korábbi díjazottak jelöléseit is.
A legjobb IT-újságírókat 2005 óta díjazzák, ettől az évtől a díj a 2010 novemberében elhunyt Kovács Attila nevét viseli.
Kovács Attilaa nyolcvanas évek elején kezdte újságírói pályafutását a Számítástechnika című havilapnál, ahonnan a mai IDG elődjét jelentő Computerworld Informatika Kft.-hez igazolt. Itt a hírlevél műfaj magyarországi meghonosítását kapta feladatul. Alapító tagja a Prím Kft.-nek, szerkesztette és kiadta a nyílt rendszerekkel foglalkozó OpenX hírlevelet és a telekommunikációról szóló TávLapot. Ezt követően a Monitor hetilap főmunkatársa lett, 1996 óta pedig a Prím Online hírportál vezető szerkesztője, újságírója volt.
A díj odaítéléséről hét főből álló bíráló bizottság dönt, amely a kiírók képviselőiből, valamint kommunikációs szakemberekből áll:
Bőgel György, professzor – CEU Business School (a bizottság elnöke)
Lenhardt Anita, ügyvezető partner – LWp Kommunikáció
Mester Sándor – Infotér Egyesület, elnökségi tag
Miltényi Gábor, főmunkatárs – NJSZT
Papp Péter, alelnök – IVSZ
Dr. Rétfalvi Györgyi, főiskolai tanár – BKF, Kommunikációtudományi Intézet
Sali Róbert MBA, informatikus
A díj átadására a 2011. november 24-én megrendezendő V. Digitális Esélyegyenlőség Konferencián kerül sor.
Az év informatikai újságírójadíj korábbi elismertjei:
2005: Dojcsák Dániel – SG Informatikai és Tudományos Hírmagazin
2006: Hirschler Richard - HVG Háló, Kovács Olivér - Klubrádió, Simon S. András - Figyelő
2007: Fülöp Hajnalka – Népszabadság, Sági Gyöngyi – Világgazdaság, Sziebig Andrea - IT-Business, Dezső András - hvg.hu
2008: Mallász Judit - IT Business, Gerényi Gábor – Index, Vértes János Andor – Prim Média
2009: Bodnár Ádám – hwsw.hu,Mester Sándor életműdíjas informatikai újságíró











