"A jó pr-cég nem posta"
Az összes hír2011. április 1.
A Rémálom a Sent mappában pr-paródia blog kapcsán beszélgetett Török Diána, a Médiapiac főszerkesztője Jankó Bálinttal, az LWp Kommunikáció stratégiai igazgatójával – a blogról, a pr-szakma öniróniájáról, a közösségi médiáról.
Hogy jött az ötlet, hogy magatokat és a szakmát is parodizáljátok a Rémálom a Sent mappában blogban?
Minden PR-cégnél beszédtéma, hogy hogyan kezelhetőek az olyan feladatok, amelyek inkább jelentenek kényszert, mint örömet. A jó PR-cég abban különbözik a kevésbé jótól, hogy tud az ügyfelének szakmai tanácsot adni, és adott esetben le tudja beszélni a szükségtelen akciókról. Ettől függetlenül ez egy alkalmazott szakma, azaz meghatározott kommunikációs célok érdekében kell dolgoznunk. A blog viszont jó terep arra, hogy a kollégák kiélhessék magukat. Két munkatársunk, Görbe Ádám és Kollár Dániel adta az ötletet, hogy mindezt paródia formában készítse is el az ügynökség.
Az önszórakoztatáson kívül van ebben edukációs elem?
Ha valakit, elsősorban inkább magunkat edukáljuk ezáltal, hiszen ezeket a paródiákat nem könnyű megírni, mivel a sajtóközlemények klasszikus szerkezetében kell vicceset alkotni.
Szóval stílusgyakorlat PR-eseknek.
Igen, azért is azt a meghatározást használjuk, hogy stilisztikai konditerem.
Olvassa tovább a cikket ITT.











